Igaz azt írtam, hogy már nem posztolok többet ezzel kapcsolatban. De úgy gondoltam mégiscsak muszáj megemlékezni erről egy külön bejegyzésben. 10 év C&C játékait akasztottam ki, és bár ez mazohistán hangzik (az is volt), de azért mégiscsak teljesítmény. Megjegyzem voltak játékok, amiket nagyon élveztem... és voltak, amiket egyáltalán nem. De legalább már tudom honnan indultak a C&C univerzumban játszódó játékok.
Eljutottunk tehát ideáig is… Az utolsó bejegyzésem a First Decade-el kapcsolatban. Ha valaki felkapná a fejét hogy: „hó-hó még van egy játék a sorozatban”, annak teljes mértékben igaza van. A sorozat tagja még a Generals és kiegészítője, de mivel azt márt kiveséztem nem sokkal az oldal indulása után, így most arról nem kívánok itt megemlékezni. Ha valakit az érdekel, az bőszen scrollozhat az első bejegyzések felé. De térjünk vissza a lényegre. Az utolsó játék a Red Alert 2 és kiegészítője volt. Régebben találkoztam mát a sorozat-e darabjával is, de nem mélyedtem el benne korábban ennyire… Hiba volt.
A játék a szokásos Szovjetunió vs. Szövetséges hatalmak ellentétére épül. Ami viszont furcsa volt, hogy folytatódik bár a történet, de hiányoznak azok a visszakacsintások, amik a többi játékban benne voltak. Az első részben véget ér a háború, Sztálin meghal, és most olyan mintha mindenki tiszta lappal indulna. (Aki olvasta az előző bejegyzéseimet, az tudja a Tiberian Daw, és a második része a Tiberian Sun egy folytatásos történet. A Sun ott veszi fel a történet szálait, ahol a Dawn letette, és a küldetésekben is van egy-egy visszatekintés a nagy előd történéseire. ) Tehát a második rész nem kapcsolódik szervesen az első verzióhoz. Sajnos… mert a Red Alert 1 végén, a szovjet küldetéseket záró videóban felbukkan egy régi ismerős: Kane, aki a Tiberian sorozat fő gonosza. Érdekes lett volna látni, ahogy a két történet összefonódik a második részben, de ezt kihagyták a készítők. (De lehet még a végén kiderül, hogy Yuri Kane-nek valami családtagja 
)Ahogy emlékszem egyedül Tanya karaktere maradt az első részből, minden mást dobtak, vagy renováltak. Megjegyzem ez sokat dobott a dolgokon.
A történetről annyit kell tudni, hogy a szövetségesek oldalán, az a feladatunk, hogy az előretörő vörös hadakat megállítsuk… és visszaebrudaljuk a Szovjetunióba. Rengeteg hightech cucc, és még maga Einstein is a rendelkezésünkre áll, tehát a harc nem tűnik olyan nehéznek. Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni. A Szovjet oldalon pedig nem kisebb a cél, mint az amerikaiakat legyűrni, majd az egész bolygóra kiterjeszteni a vörös uralmat. Ebben segít nekünk Yuri a cári család egy közeli tagja, és az ő trükkös fejlesztései. De a történet végére az is kiderül, hogy Yuri céljai nem olyan nemesek, mint azt ő állítja. Tehát van itt minden, ami csak kell. Be kell vallanom, hogy a Sun nekem mindig jobban feküdt, de a játék végére totálisan megkedveltem a Red Alert világot. Szóval egy elfuserált első rész után sikerült egy nagyot alkotniuk a készítőknek.
Nézzük a pozitívumokat: Ott kezdeném, hogy a játék története nagyon össze van rakva. Engem totál meggyőzött, és nem éreztem fárasztónak. Szal történet pipa. Haladjunk tehát sorban, következnek az egységek. A régi változathoz képest, itt egységek tömkelegével van dolgunk, igaz csak párat használ rendszeresen az ember. (én pl. a szövetséges tankokat, csak akkor használtam, ha muszáj volt) De azért mégis csak üdítő változatosság a földi, vízi járművek armadája… meg az a néhány repülő alkalmatosság, ami a játékban van. Részemről viszont a legnagyobb kedvencek, azok Yuri klónjai, amikkel átvehetjük az irányítást az ellen egységei felett. Szóval vannak rafkós dolgok a játékban. Mindenképp meg kell említenem, azt is hogy a tervezők végre szétosztották az épületeket, általános és védelmi csoportra. Ebben mi a különlegesség? Az hogy most már egyszerre lehet gyártani az épületeket. Persze csoporton belül továbbra is csak egyet lehet egy időben. De azonkívül építhetünk egy erőművet, és egy légvédelmi ágyút egyszerre. Ez meggyorsítja a játék menetét, és a sorozat többi játékával ellentétben itt nem kell tehát hosszú perceket várni, hogy egy-egy építményt végre elkészítsünk. Nem kell végre azon agyalni, hogy milyen sorrendben építgessünk, mert több szálon futhat a konstrukció. A grafika is nagyon rendben van, (bár az volt az érzésem, hogy a Sun-ban még mindig valósabbnak tűntek a terepdolgok.) teljesen élvezhető volt a játék. A másik nagyon nagy újítás a szuperfegyverek megjelenése. A sorozat első részében, semmi olyan fegyver nem volt, amivel jól oda lehetett volna csapni az ellenfélnek. Csak olyan dolgok voltak, amivel teleportálhattunk, vagy egy időre sebezhetetlenné tehettük egységeinket. Persze azok is hasznosak voltak (át is vették őket ebben a részben), de nem jelentett komolyabb előnyt. Most viszont a szovjet atomtámadással, vagy a szövetségesek által keltett mesterséges viharral, jól oda lehet pörkölni a gonosz gépnek. Szal óriása pacsi ezért a készítőknek. Ha tovább haladunk a pozitívumok sorában akkor meg kell említenünk az AI-t is. Az idők során a gép „esze” végre kinőtte a C&C gyermekbetegségét. Itt már nem lehet befalazni, vagy „kiéheztetni” az ellenfelet. Sőt nagyon mocsok is tud lenni, nem támadt például kétszer ugyanott a szemét. De hát ez is a dolga, hogy megkeserítse a mi dolgunkat.
Negatívumok: Hát sajnos ez a játék sem tökéletes (de melyik az). Részemről kicsit csalódás volt, hogy a Sun akció dús átvezető videói helyett, itt csak folyamatos dumálás volt. Elég lehangoló, hogy folyton csak eligazítás… semmi CGI pusztítás, vagy bármi. De ha ez lenne a legkisebb probléma szavam sem lenne. Amit véleményem szerint elszúrtak az a két frakció egyensúlya. A szövetségesek élén a 12 misszió közül, csak az utolsó kettő jelentett igazi kihívást. Ott küzdeni kellett a géppel, a többi pályán csak simán legyalultam. Ezzel ellentétben a szovjetek esetében, már a hetedik pálya feladja a leckét… és onnantól kezdve csak egyre nehezebb lesz. És min alapszik ez a különbség? A légi egységek megjelenésén. A szövetségesek esetében a légi egységek marha erősek, és gyorsan elérhetőek. Nincs olyan épület az ellenfél bázisán belül, amit 12 vadászgéppel, nem lehetne a feledésbe küldeni. Tehát elég csak berendezkedni védekezésre, és a repülőkkel szurkálni. Meglehet így nyerni egy pályát, úgy hogy egyetlen tankra sem költöttünk. A szovjetek esetében a Kirov léghajó igaz hogy marha nagy pusztítást képes okozni, de csak az utolsó két-három küldetésben elérhető. És ha le is gyártunk párat, amilyen lassú a légvédelem simán leszedi félúton. A másik alternatíva az atomrakéta. Meglehetősen nagy pusztítás végezhető vele… de sajnos ez is elég későn válik csak elérhetővé. Így a szovjeteknél nem lehet ilyen könnyedén elsöpörni az ellent. Kénytelenek vagyunk az egységeket tömegével legyártani, és küldeni a vágóhídra, hogy elérjük a célunkat. A lényeg tehát, hogy a szövetséges küldetések lényegesen könnyebbnek bizonyultak részemről, mint az ellenkező oldal missziói.
Yuri’s Revenge
A cselekmény ott folytatódik, ahol az alapjáték befejeződött. Akár melyik oldalt is nézzük, végre béke van a bolygón, és elhallgattak a fegyverek. Ekkor bukkan fel Yuri, az orosz Romanov család volt tanácsadója, hogy megkeverje a dolgokat. Még az alapjátékban a két ellenfél egymással volt elfoglalva, Yuri titokban kiépítgette kis birodalmát az egész planétán, és elmevezérlő gépeivel sorra változtatja az embereket agyatlan zombikká. Ez tehát az alapfelállás. Célunk pedig nem más, mint kiiktatni Yuri-t egyszer és mindenkorra.
A történetet azonban kissé megbolondítja az, hogy Yuri felbukkanásakor már majdnem az egész bolygó az ő irányítása alatt áll. Így elhúzódó és reménytelen harc várna ránk. De Einsteinnek megint van egy ragyogó ötlete, és hozzá egy frankó kis találmánya: az időgép. Az egész banda felpakol tehát és visszamegy az időben, hogy megállítsa Yuri-t. Tehát a játék egy alternatív idővonalon játszódik. A szövetségesek élén a célunk az, hogy rávegyük a szovjeteket a békére, és közösen likvidáljuk Yuri-t. Ha pedig Oroszországot vezetjük, az elsődleges célunk hogy ellopjuk az amerikaiak időgépet. Majd az időben visszatérve számoljuk fel a szövetséges ellenállást, és az egyesített bolygóval a hátunk mögött pusztítsuk el Yuri seregeit. A kiindulópont tehát hasonló… de a további történet teljesen más.
Pozitívumok:
A pályák változatossága, és a hozzájuk kreált történet egyszerűen észvesztő. Szerintem jobb, mint az alapjáték esetében. Bááár ezt inkább csak a szovjet oldal esetén mondhatom el sajnos. A vörös haderőt képviselve például eljuthatunk a dinoszauruszok idejébe, amikor is az időgép eltulajdonítása után, az orosz technikusok kicsit túl sok kakaót adtak a gépre. De sajnos csak 5 percet kell ott, időzni… pedig ez még érdekesebb csavar lett volna. Egy új vörös jövőt lehetett volna építeni. A másik ilyen meglepő fordulat, amikor kiderül Yuri-nak már a holdon is van bázisa. Így nincs más választásunk, fel kell kerekednünk és holdra szállni, majd szétrúgni az ottani bázist. Egyszerűen frenetikus volt ez a két pálya… de a többi is emlékezetes többé-kevésbé. A másik pozitívum, hogy az AI hozza az alapjátékban látott színvonalat, tehát néha bosszantóan eszes tud lenni. De!!! nem verhetetlen azért.
Negatívumok:
Az új frakció kapcsán mindjárt kettő negatívum is számításba jön. Az első az, hogy miért nem játszható oldal. Az oké, hogy le kell gyalulni 2x7 küldetésben. De miért nem lehet irányítani azt az oldalt is? És ha már Yuri egységeit vesézzük… igen változatosak, de borzasztó gyengék, nem igazi ellenfelek pl. a szovjet tankokkal szemben. Az egyetlen ütős egységei Yuri-nak azok a saját klónjai, vagy az elmevezérlő tankok. Emiatt olyan veszélyes mégis, nem kell neki saját egységeket gyártani, hanem mocsokul ellopkodja a játékos egységeit. Így viszont már képes ütőképes haderőt kiállítani, de ha ezt a saját egységeivel kellene, arra képtelen lenne. A másik negatívum, (amit már az alapban is észrevettem) hogy itt is nehezebbnek tűnik az orosz hadjárat, mint az amerikai. Ezt leszámítva nincs panaszom a játékra
Összességében azt kell mondanom, hogy nem voltam Red Alert 2 fan. Mindig is jobban rajongtam a Tiberian Sun oldalért. De ez most változni látszik… megkedveltem a Red Alert univerzumot, talán jobban is, mint a C&C többi tagját. Főleg Yuri miatt, nagyon jó embert találtak a szerepére. Eléggé karizmatikusra sikeredett az ő alakja. Az ember tényleg elhiszi, hogy egy őrült zseni… A lényeg, hogy nem sajnálom azt az időt, amit erre a játékra fordítottam. Szerintem minden perce megérte, és csak ajánlani tudom mindenkinek… és jöhet a következő rész.
„Képes egy gép annyira megrémülni és megsérülni, hogy katatóniába esik, és ezért nem válaszol? Az én odabent kuporog, de nem mer kockáztatni?”
Elöljáróban annyit, hogy nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhez, pláne az író nevének láttán. Robert A. Heinlein neve ismerős lehet a sci-fi rajongóknak. Konkrétabban: ő írta a Starship Troopers c. film alapjául szolgáló regényt. Őszintén bevallom a regényt nem olvastam, de a filmet már számtalanszor láttam, és az egyik nagy kedvencem. Így tehát csupa izgalomra, és dark-os szemléletre számítottam ezzel a regénnyel kapcsolatban is …de amit kaptam, az úgy szólván egy marha nagy pofára esés volt.
Nézzük a történetet röviden: ,,Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek. E szavakkal lépett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong. Mintegy száz évvel később, egy újabb nagy ugrásnak köszönhetően immár iparosodott az egész égitest. Bányák és gyárak mindenütt, ám a megtermelt javak nem a telepeseket gazdagítják, minden a Földet illeti meg. Ez azonban természetes, a Hold ugyanis egy ideje gigantikus büntetőtelepként üzemel. Tökéletes börtön, hiszen aki néhány évet eltölt itt, a csekély gravitációhoz való alkalmazkodásnak köszönhetően már nem térhet vissza az anyabolygóra. A ,,holdlakók" felnövekvő új nemzedékében aztán igény ébred a függetlenségre, arra, hogy a Hold a maga ura lehessen. A Föld kormányainak ez persze nem tetszik, úgy döntenek hát, akár erővel is megőrzik fennhatóságukat. Az elszabadult indulatok elkerülhetetlenül háborúba torkollnak. Mannie, a félkarú komputertechnikus akaratán kívül keveredik bele a politikai játszmákba, amikor a Hold legnagyobb szuperszámítógépe meghibásodik. A hiba azonban egyáltalán nem az, aminek látszik: HOLMES IV egyszerűen öntudatra ébredt, és úgy döntött, kiveszi részét az emberek függetlenségi háborújából.”
A leírás alapján miden megvan a regényben, ami egy jó sci-fihez csak kell, de a történet mégsem üt. Az öntudatra ébredt gépek, már a Terminátor, és az Én a robot óta nagyon menők. DE!!! itt nem egy gonosz, vagy agyafúrt gépről van szó. A számítógép inkább olyan mint egy nagyon okos gyerek… de semmi több. A másik, ami engem nagyon bosszantott, hogy elvileg a Hold ugye egy galaktikus büntetőtelep… a hangsúly a galaktikuson van. Ehhez képest mindenki oroszul beszél. (Értsd: teli van a regény orosz idézetekkel, és szavakkal) Eleinte ezt fel sem veszi az ember, de a végére már marhára idegesítő tud lenni. Az egész holdon csak oroszok vannak, vagy mi? Képzelem milyen lehet akkor a Földi Oroszország ebben az évszázadban. De térjünk vissza a történethez. A holdlakók megelégelik, hogy a Földi kormányok kizsákmányolják a planétát. Pont kapóra jön tehát egy öntudatra ébredt számítógép, aki a forradalom élére állhat, és titkos vezetőjeként mozgathatja a szálakat. Ez tehát az alapfelállás. A gond viszont az, hogy túl sok az agyalás, meg a forradalom előkészítése. Persze tudom én hogy egy forradalmat nem lehet elhamarkodni. De akkor is nagyobb a füstje, mint a lángja az egész dolognak. Marha sok készülődés, és bumm már az övék a hatalom. Az olvasó meg megkérdezi, hogy erre kellett ennyit készülni? Mindegy, ezután következett az elkerülhetetlen összeütközés a Földi hatalmakkal. Nah erre voltam nagyon kíváncsi, hogy egy szedett-vedett banda, fegyverek nélkül miként bánik el a kemény űrgyalogosokkal. Hát itt jött a második csalódás… a válasz túl könnyen. DE ezt márt nem is részletezem, mert akkor annak a pár embernek is elmegy a kedve az olvasástól, akinek eddig nem. A lényeg, hogy függetlenségi háború, egy kis sci-fivel megspékelve.
Valószínűleg én vártam túl sokat a könyvtől a Starship-ből kiindulva, de nekem ez a regény eléggé vontatott volt. A lehetőség megvolt, de olyan lapos lett a történet, hogy arra szó nincs. Őszintén: akartam én kedvelni ez a regényt, mert mégiscsak egy új sztori a sok sablon téma között. De a túl sok agyalás visszafelé sült el, és átcsapott unalomba.
Régen posztoltam már game trailereket, szóval most bepótlom ebbéli hiányaimat. Június 7-9 között volt az E3 expo kint amcsiban, (...ami a gamerek menyországa lehet.) ezért tele vannak a különböző oldalak játék videókkal. Az más kérdés, hogy ezek legnagyobb része vacak minőségű kamerás felvétel...én azokat inkább hanyagolom is. Mára azonban sikerült két nagyon kemény, űrhajós játék trailer-re bukkannom. Posztolom is azonnal, hátha vannak még más syfy rajongók is rajtam kívül.
Aki rendszeres olvasója a blogomnak (ha egyáltalán van ilyen), az tudja, hogy néhány hónapja a fejembe vettem, hogy kijátszom a First Decade nevű sorozat összes játékát. Két bejegyzés már napvilágot látott, és most itt a harmadik is. Most a sorozat egyetlen FPS játékát fogok kivesézni a Renegade-t. Amikor leültem a játék elé, fogalmam sem volt, mire is számíthatok. Tudtam, hogy a sorozatnak nem ez a fő profilja, de azért egy próbát mindenképp megérdemelt. Így hogy letudtam a dolgot, azt kell mondanom vétek lett volna kihagyni. Nem az évszázad legjobb FPS-e, de mindeképp hangulatos.
A történet az első stratégiai játék, a Tiberium Dawn idejében játszódik. Tehát kevesebb high-tech kütyü áll a rendelkezésünkre, mint a sorozat többi darabjában. De véleményem szerint ez is bőven elég. (néha még sok is) A game-ben egyébként, a stratégiából már megismert Commando egységet alakítunk személyesen. Már a stratkóban is egy erős egység volt, de itt amiket le kell vele művelni. A játék 12 küldetéséből az első kettő még csak afféle bemelegítés, szokja az ember a dolgokat. A harmadik küldetéstől indul csak be a cselekmény. Az történik ugyanis, hogy a NOD katonái elrabolják a GDI 3 legjobb Tiberium kutatóját, és mindenféle galád fejlesztésekre próbálják rávenni őket. A mi feladatunk a 3 tudós kiszabadítása… de ahogy az szokott lenni, ez itt sem olyan egyszerű. Hosszas küzdelem után is csak az egyiküket sikerül kiszabadítani, de aztán a történet megint vesz egy csavart, és azzal a lendülettel el is fogják az egész bagázst… vagyis a mentőakciónkból, saját magunk kiszabadítás lesz. De a történet végére csak elérkezünk a záró helyszínre. (Kane szarajevói templomába), hogy beteljesítsük a küldetésünket, és leszámoljunk Kane fanatikus bérenceivel.
Pozitívumok:
A játék legnagyobb pozitívuma részemről, hogy totálisan bele tudták illeszteni a C&C világba. Jó mondjuk ahhoz, hogy ezt valaki észrevegye ismerni-e kell az első játékot is. Ha valaki csak a későbbi darabokkal játszik annak, teljesen idegenek lesznek a dolgok. De mivel én végigtoltam a Tiberium Dawn-t, így minden ismerős volt. Nagyszerűen átültették az egységeket/épületeket, és bár igyekeztek saját történetet kreálni a játékhoz, de az valahogy csak kapcsolatban volt a másik játék történetszálával. Erre a legjobb példa, a Dawn utolsó GDI pályája: Kane szarajevói templomának ostroma… a Renegade-ben mi is részt vehetünk az ostromban, és bár a küldetésünk eltérő, de marha jó ahogy a két történetszál összetalálkozik. Szal emiatt minden elismerésem a készítőknek. A másik jó dolog a játékban a fegyverek változatossága. A gépágyútól a high-tech lézerpuskáig mindent megtalálunk benne. Ami azért is előnyős, mert minden egyes ellenséges egységre más-mást ideális használni. Ez igaz a járművekre is… bár csak néhány darab van belőlük a játékban, de nagyon jó szolgálatot tudnak tenni. DE!!!! Amin a legjobban ledöbbentem, az a multiplayer szekció. Arra gondoltam a szokásos egymás elleni lövöldözésre kell számítani, nagyot néztem amikor nem így lett. A fejlesztők újat teremtettek, és megalkották az első (legalábbis számomra) stratégiával kombinált FPS-t. Ezt most gyors elmagyarázom. A multi úgy néz ki, hogy van két fél, mind a kettőnek van egy-egy bázisa, és a mi feladtunk a másik bázisának elpusztítása. Ez eddig a megszokott dolog, de a csavar csak ott jött be, amikor a stratégiából átvették a nyersanyag kitermeléses dolgot. Aki ismeri a sorozat többi darabjait, az tudja hogy a tiberium nevű nyersanyagot kell kitermelni, és a begyűjtött mennyiség alapján kapjuk a pénzt a különböző fejlesztésekhez. A fejlesztők fogták ezt a rendszert, és úgy ahogy volt átültették ide is. Tehát rendesen van egy finomítónk, meg egy begyűjtőnk, ami kitermeli nekünk a dolgokat, ezzel növelve vagyonunkat. A pénzből, pedig tudunk venni katonákat, járműveket, és tömegpusztító támadásokat. (Nod atomcsapás, GDI Ion Canon) Ez tette tehát érdekesebbé a dolgokat. Lehet tehát gyűjtögetni egy mindent elsöprő támadásra, vagy maradhatunk a „sok lúd disznót győz” elvnél is. A lényeg hogy ez a csavar mindenképpen érdekesebbé teszi a multi player részt, le a kalappal a készítők előtt.
Negatívumok:
Ha már agyon dicsértem, akkor egy-két bosszantó dolgot is meg kell említenem. A pozitívumok közt említettem a fegyverek változatosságát, de most a negatívumok között kell említenem annak nagyon idegesítő billentyű kiosztását. Annyi féle-fajta fegyver a játékban, hogy 0-9-ig az összes billentyű ki van osztva. Ami nem is lenne baj, ha egyes billentyűkön nem lenne még vagy 2-3 fegyver. Egy példa csak hogy érzékeltessem: a játékban a 7-es billentyűn vannak a lézerfegyverek. Konkrétan 4. A fegyvereket eldobni nem lehet, szal ez a halmozás különösen jó tud lenni, amikor a feléből már rég kifogyott a lőszer. Ilyenkor szokott az a helyzet előállni, hogy az ember egy tűzharc közepén megnyomja a hetes billentyűt, és a főhősünk elővesz egy olyan fegyvert, amit már vagy 3 küldetés óta csak cipelünk magunkkal, mivel töltény nincs hozzá egy darab sem. Marha irritáló tud lenni, a harc közepén még arra is figyelni, hogy akkor most hányszor kell megnyomni azt a nyamvadt 7-es billentyűt, hogy jó fegyver kerüljön a kezünkbe. Nem beszélve arról, hogyha külső nézetre váltunk, elég hülyén fest amint főhősünk bandukol előre, és egy egész fegyverraktár van a hátán. A másik ilyen kissé furcsa dolog az AI viselkedése néha. Hardon toltam és volt, amikor nem is láttam az ellenfelet úgy pattogott előttem össze-vissza. De megesett az is hogy állt a pályán, bekapcsolt láthatatlanság mezővel (a végén már ilyen is van a mocskoknak) és szó szerint neki mentem az ellenségnek. Az erre nem csinált semmit csak állt ott továbbra is bambán.
Amint a fent olvashatókból is látszik, nem a legjobb FPS a Renegade. De ami különlegessé teszi, az a fejlesztők próbálkozása, hogy egy stratégia játék sorozatot megpróbáljanak átültetni lövöldözős formába. Részemről ez sikerült is nekik… sőt még egyfajta hangulatot is kölcsönöz ez a dolog a játéknak. Akik nem viszolyognak a régi játékoktól, és a kissé butácska grafikától, azoknak bátran ajánlom a Renegade-t. Azért is, mert ez volt az első, és lehet hogy egyben az utolsó FPS játék, ami a C&C világán alapul.
Őszinte leszek: Ez volt a legfurább sorozat amit, valaha láttam. Még most sem tudom megmondani, hogy ez ennyire klasszis ( csak én vagyok hülye hozzá 
), vagy tényleg ennyire elbaltázták a dolgokat az írók. Linkelek egy trailert, hogy mindenki lássa miről is beszélek.
Ez alapján fogadok sokan rákattantak, megjegyzem én is így jártam. Az első résznél még lelkesedtem is, hogy van egy elzárt kis közösség, amin kívül más nem is létezik. Főszereplőnk pedig bekerült ebbe a közösségbe, és mindenki el akarja hitetni vele, hogy hosszú évek óta itt él. Főszereplőnk „6-os” (mivel a Faluban nincsenek nevek, csak számok) meg van arról győződve, hogy akarata ellenére került ide, és mindenáron a kijutást keresi. És ez a kijutás fog a történet egészére hatással lenni. Ez eddig rendben is volt, emiatt kattantam rá a sorozatra…..de valahol útközben eltévedtünk…
„Nem sok pozitív vélemény”… konkrétan egy. A „2-est” alakító Ian McKellen nagyon jól tudja hozni a rosszfiút. Vagyis hát nem is épp a rosszfiút, hanem a kis Falu tejhatalmú urát, aki nem nézi jó szemmel, ha valaki bajt kezd keverni. Szerintem az ő játéka vitte el az egész sorozatot a hátán. Annyira jól tudta megformálni a rejtélyes, és határozott vezetőt, hogy jó volt nézni. Sőt voltak részek, amelyekben még bolondozott is. (Külön érdekesség, ahogy az a fenti képen is látszik, mindig tornacipőben mászkált mindenhova.) Részemről az egész szereplőgárdában ő az egyetlen emlékezetes karakter. A főszereplőnk Jim Caviezel lehet nagyon jó színész, de ebben a sorozatban a sok kavarás miatt ez nem jött le. Inkább tűnik egy teljesen bizonytalan megszállottnak, mint annak a pozitív hősnek, aminek elvileg lennie kellene. Egy másik meglepetés Lennie James felbukkanása. Itt „147-et” játssza, az egyszerű taxist, aki csak véletlenül keveredik bele a dolgokba. Nem állandó szereplő, de minden részben fel-felbukkan… mondjuk igazából az ő szerepének sem láttam sok lényegét. A Jericho-ban 100x jobb szerepet kapott, mint itt. A többi szereplő hozta az átlagos színvonalat, nem voltak nagyon rosszak, de kiemelkedőek sem.
Összességében azt mondhatom, egy marha nagy ziccert hagytak ki az írók azzal, hogy elkezdték a felesleges kavarást. Sikerült egy tényleg érdekes témát, annyira elfuserálniuk, hogy az teljesen nézhetetlenné vált. Az utolsó részre persze kissé tisztulnak a dolgok, de addigra már annyira nem ért a néző semmit, hogy már nem nagyon érdekli a történés. Persze a végén a csavar meglepő, de nekem egyből az a gondolatom támad, hogy emiatt kellett ennyit vacakolni. 6X40 perc… csináltak volna belőle egy másfél órás filmet, akkor legalább nem kellett volna eddig húzni a dolgokat. A végső verdikt tehát az, hogy egy jó történet, átgondolatlan előadásban. Értettem én mire akartak a végére kilyukadni, de miért ekkora kerülő árán kellett az utat megtenni. Nekem ez nem valami bejövős. De lehet, csak én vagyok így ezzel, és mások szerint ez lesz az évszázad legjobb sorozata (kétlem). Sokan a Lost utódjának mondták a sorozatot… hááát őszintén, még abban sem volt annyi kavarás mint itt. Részemről az egyszer nézős kategóriába került a sorozat. Még szerencse, hogy csak 6 rész a teljes széria...
Míg az előző bejegyzésemben a Fringe S3 finálét kénytelen voltam lehúzni, addig itt most meglepő módon dicsérnem kell. Az SGU végre elérte azt a színvonalat, amit egy Stargate sorozattól el lehetne várni. Kár hogy az írók már túlkésőn kaptak észhez.
Mivel az előző Universe bejegyzésemben már taglaltam az évad első felét, így most arra nem térnék külön ki. A 11. részben tehát a csata közepébe csöppenünk, amiből Chloe menekíti ki az egész bagázst. (Akkor sem szimpatikus. ) De az igazi fejlődés a 12. résztől indul be. Attól kezdve egyszerűen pörögnek az események, és tényleg kezd csillagkapu hangulata lenni az embernek. Kezdjük azzal, hogy a napon belül tárcsáznak, és létrejön a paradoxon…amiből jött a kérdés hogyha csak Rush élte túl hova lettek a többiek…és Bumm 5 részel később kiderül, hogy egy egész civilizációt alapítottak a múltban. Persze azért nekik sem volt olyan könnyű az életük, és el kell vándorolniuk. Aztán ott vannak a drónok, amik próbálják megnehezíteni a dolgokat. A 15. résztől tényleg érdekes lett a sorozat. Végre a drámázás mennyiségéből is visszavettek, bár még így is van egy két rész az évad ebben a felében is, ami kiakaszt, de láttam a javulást az első évadhoz képest.
Nézzük a finálét részletesebben. A drónók továbbra is szemétkednek, és egyre pofátlanabbak, ezért (VÉGRE!!!) úgy döntenek, hogy nem menekülnek, hanem végre jól odasóznak nekik. Meg is kaptuk a kis látványos űrcsata adagunkat. Majd a történet tovább bonyolódott, és ekkor Eli előjön a megoldással. Jégre teszik az egész bagázst, és kihagyják a galaxis néző túra következő állomásait, és egyből a következőbe ugranak. Csak az egyetlen baj, hogy ez 3 évig tartana. Hááát ez egyszerű megoldásnak tűnt, de ekkor jöttek az újabb bonyodalmak, ami még egy összeütközést eredményezett a drón flottával. És persze megvolt a dráma is. Mindenki búcsúzkodott, meg egy embernek fel kellett magát áldoznia a többi érdekében. Ha már drámázást említek, azt kell mondanom, hogy itt még nézhető is volt. Nem volt eltúlozva, és még érthető is volt. Az utolsó 10-15 perc, pedig teljesen jó volt mind évadzárásnak, mind sorozatzárásnak. Ki mondták a dolgok lényegét, ők egy család és össze kell tartani. Az pedig ahogy a végén sorra lekapcsolódtak a fények a hajón, az totálisan azt éreztette, hogy lehet a történetnek itt vége, de az utazásnak biztos nem. Az írók nyitva hagyták egy folytatás lehetőségét, de tudták hogy arra nem mostanában kerül sor, így szépen le is zárták a történetet. Azt kell mondjam nekem tetszett az sorozatzáró. Így kell egy történetet befejezni.
Ami viszont bosszantott, azok a marha nagy kihagyott lehetőségek voltak. Ott van például a leszármazottak esete. Volt egy totál fejlett civilizációjuk, és egy haldokló bolygójuk. Fogják magukat és elindulnak gyarmatosítani. A célbolygójuk ismert, még útba is esik… szal ha úgy vesszük valamennyi esély lett volna, hogy beléjük botoljanak. Engem annyira érdekelt volna ez a történetszál. Mi lett vajon velük, hogy élték túl. A másik ilyen lehetőség a drónók megjelenése. Engem például marhára érdekelt, hogy ki a fene gyártotta őket. Az oké, hogy ismerjük a funkciójukat, meg a taktikájukat. De az senkit nem foglalkoztatott, hogy miért van velük teli az adott galaxis. Én egyből felkutattam volna, ki a felelős értük, és miért. Erre ők csak menekülnek előlük, vagy ha nagyon muszáj, akkor harcolnak ellenük, de ennyi… Szóval lehetett volna még bonyolítani a dolgokat.
Összességében azt mondhatom a végére megkedveltem az SGU-t. Kár hogy addigra már annyira lecsökkent a nézettsége, hogy már semmi sem menthette meg a kaszástól. Marha nagy potenciál volt a sorozatba, amit nem megfelelően használtak ki az írók. Ha talán az első évadtól kezdve azt a szintet hozzák, amit az utolsó pár részben láthattunk, akkor talán még hosszú évadokig ment volna. Nah még a végére megsajnálom a sorozatot…
Hááááát érdekes évad, és még érdekesebb finálé volt, annyi szent.
Voltak nagyon jó részek az évadban… és szokás szerint voltak töltelék részek is. De szép lassan haladtunk előre a történetben a két világ konfliktusáig. Azt kissé sajnáltam, hogy az évad közepétől már nem váltva voltak a világok/részek… mondjuk a történet már nem annyira indokolta. Nekem viszont akkor is hiányérzetem volt. Ami viszont már kissé sokkolt, az a folyamatos érzelgősség. Olivia folytonos bizonytalansága, és rettegése. Anno a fringe azért volt jó, mert voltak különös esetek, és ezeknek a felgöngyölítése zajlott. Most néha nagyobb hangsúlyt kap a karakterek érzései, mint az ügy maga. Értem én hogy karakterfejlődés meg minden, de nekem akkor sem bejövős ez az új módi. És ha már ezeknél a részeknél tartunk, ki kell emelnem a 19.-et. Hááát elég érdekes rész volt. Ez a félig rajzolt dolog, meg hogy mindenki be van tépve…. Nem azt mondom, hogy nem röhögtem magam halálra, amikor Broyles totál belőtte magát. (Komolyan én még egyszer sem láttam mosolyogni a sorozatban….szal eléggé humoros volt, ahogy bohóckodott) De valahogy az a rész sem vezetett sehova. Meg ennek az egész lélekmágneses kavarásnak sem sok értelmét láttam. Nagy nehezen azonban eljutottunk végre addig a pontig, amikor a két világ végre összecsap…..vagy nem.
Az írók szépen előkészítették a finálét. Walternatív aktiválja a gépet az ő oldalukon, és a világ kezd romba dőlni. Végre kialakulni látszott a történet végső menete. Elkerülhetetlen a két oldal háborúja. Én már el is képzeltem a következő évadban milyen jóságok lesznek itt. Aztán Peter nagy hősiesen beáll a gépbe, és előrekerül a jövőbe… Nah itt már gyanakodtam, hogy lehet nem azt kapom amit várok. Persze nagyszerű rész volt, megmutatjuk mi lesz, ha a harc elkezdődik a két világ között. Azt is láthatjuk hogyan fog végződni a történet. És BUMM vissza a jelenbe, Peter hirtelen mindent ért, és megpróbálja elkerülni a jövőt amit látott. Összehozza a két Waltert hogy dolgozzanak együtt a világok pusztulásán, majd eltűnik. Hát nem erre számítottam, ennyit a S4-beli elképzeléseimről. Érdekes koncepció ez is, de ez tenni a fináléba… Az egyetlen dolog, amin agyalhatok a következő évadig, az a finálé végén, az obszerverek elejtett megjegyzése, hogy Peter sosem létezett. Ez az egy dolog ütött a fináléban… a többi kavarásnak valahogy nem látom értelmét. (Előbb-útóbb úgyis összefog a két Walter és elkezdenek együtt dolgozni, szal ez nem valami nagy bonyodalom… ) Majd meglátjuk, de az a finálé nem ütött részemről akkorát, mint amennyit egy Fringe-től elvártam volna.
Amit viszont külön ki kell emelnem az a színészek remek játéka. Anna Torv vagyis Olivia eddig is marha jól hozta a két különböző karaktert, de amikor bejött a képbe ez a lélekmágneses dolog én csak pislogtam. Olyan szinten tudta utánozni Bell viselkedését, és a beszédének kimértségét. Komolyan teljesen hozta William Bell karaktert… nem volt sablonos, tényleg el lehetett hinni, hogy akkor most őt „megszállták”. Egyszerűen lenyűgöz ez a színészi tehetség. Két különböző karakternek az eljátszása is nehéz lehet, de háromnak. Szal le a kalappal, csak végre az írók elfelejtenék ezt a túlzásba vitt érzelgősséget, amit a szerepre osztottak. Elvégre Olivia egy kemény FBI ügynök, nem egy nyávogó kis mimóza.
Na ki szeretne egy ilyen navigátort maga mellé a kocsijába? 
Nagyoooooon komoly, hogy figyel már Csubi.
„One Vision, One Purpose!”
Tiberian Sun és kiegészítője
A C&C gyűjtemény egyik nagy kedvence következik. A Sunnal már van közös múltunk, ellentétben a sorozat többi tagjával. Ebből is adódhat, hogy lehet kicsit elfogult leszek….de ez már csak ilyen. Évekkel ezelőtt anno, amikor a Starcraft-ot kivégeztem, kerestem egy hasonló kvalitású scifi stratégiát, és amit találtam az a Sun volt. Már akkor rákattantam, úgy hogy nem is tudtam, hogy van egy elődje is a Tiberium Dawn. A Sun ott folytatja, ahol a Dawn befejezte, itt már a második Tiberium háborúk zajlanak. Kane karaktere eltünt Szarajevóban, de most újra itt van, hogy folytassa világuralmi terveit. A lényeg hogy nagyon megszerettem a játékot, és ki is játszottam, szal jelen esetben már tudtam mire számíthatok.
A történet megegyezik a Tiberium Dawn történetével. A Nod el akarja terjeszteni a Tiberium nevű „járványt” az egész bolygón, míg a GDI feladata továbbra is Kane megállítása. A csavar viszont akkor jön, amikor a játékban képbe kerül egy lezuhant Alien űrhajó. Mindkét frakció célja ennek a megszerzése, a benne rejlő tudás kiaknázása, és a másik ellen fordítása. A másik fordulat a mutánsok megjelenése. Ők olyan emberek, akikben a tiberum már valamiféle mutációt okozott. Ha GDI-vel vagyunk, akkor ők hasznos segítség, ha viszont NOD vagyunk, akkor csak eggyel több ellenség a pályán. Ahogy már a korábbi írásomban is említettem itt is él a szokásos felállás. A GDI hihetetlen erős egységekkel rendelkezik, a NOD pedig alattomos Hightech dolgokkal. (lásd lézerek, és föld alatt közlekedő egységek)
Pozitívumok:
A legfőbb pozitívum a történet. Végre sikerült egy olyan történetszálat kialakítani, hogy az ember el is hiszi, hogy az egyes pályákkal közelebb kerül a végső célhoz. Illetve felhagytak azzal hogy minden pályán építkezni kell, vannak olyan pályák amikor meghatározott számú csapattal kell elfoglalni valamit, vagy kiszabadítani valakit. És ezeket a pályákat sikerült úgy elosztani, hogy nem érzi úgy az ember, hogy gyorsan letudja, és megint építgethet. Amikor már unja az ember a bázis építgetős részeket, akkor jön egy ilyen gyors pálya és ez feldobja a játékélményt. A pályák amúgy totálisan kidolgozottak, ahhoz képest milyen régi játék, ez nekem teljesen bejött. A legjobb hogy minden pályaelem szétlőhető (épületek, hidak, vízerőművek…minden), sőt a nagyobb tűzerejű egységekkel még komolyabb pályarendezést is lehet végezni (sikerült egyszer egy marha nagy kráter kialakítása is). Az egységekkel is meg vagyok elégedve, pár darab a nagy előd Tiberum Dawn-ból van átvéve, de a legtöbb friss és új szerzemény. A különböző járműveket, tankokat, katonákat kombinálva igen ütőképes csapatokat állíthatunk ki az ellenféllel szemben. Ha már az ellenfélnél járok, jöjjön az AI értékelése. Régi játékhoz képest meglepően teljesít. Folyamatosan próbálkozik megtalálni a bázisunk gyenge pontjait, és végre nem csak egy helyre koncentrál a támadásokkal. Az elődökkel szemben itt további pozitívum a zene megjelenése. A többi játékban is volt ugyan, de részemről teljesen jelentéktelennek tűnt….semmi stílus nem volt benne. Ezzel szemben itt a zenéknek is megvan a hangulatfogzó erejük. Ugyanezt másik C&C játékkal kapcsolatban, csak a Generals esetében éreztem. És hogy zárjam a pozitívumok hosszú sorát, meg kell említenem az átvezető videókat. Engem minden ilyennel meglehet venni, és most a Sun esetében ez sikerült is. A sok-sok pörgős akció dús videó csak még jobban feldobta a játékot.
Negatívumok:
Bármennyire elfogult vagyok is, meg kell említenem 1 nagy negatívumot. Ez viszont sok esetben tönkre tette a teljes játékélményt. Amiről pedig beszélek az a játék random szerű összeomlása. Vagyis hát nem randomszerű. Megfigyelhető volt benne egyfajta minta. Ha épp a bázisomat támadták, és én elgörgettem a támadásról a képernyőt, egyből összeomlott az egész. Szal vagy végig kellett nézni, vagy egyáltalán nem volt szabad megnézni mi történik épp, csak reménykedni, hogy a védelmünk elég erős. Csak ez a dolog irritáló ha az ember, mondjuk folyamatos támadás alatt van, de eközben próbál ő is valamit csinálni a géppel. A 10. összeomlás után már az ember agyára tud menni az egész dolog.
Firestrom
A kiegészítőn is látszik, hogy foglalkoztak vele. A történet teljesen új. Tömören annyi, hogy Kane eltűnt (Ha az alapjáték GDI misszióit nézzük akkor meghalt, ha a NOD-ét akkor eltűnt egy villanásban a Tiberium rakéták kilövésekor). Szal a lényeg hogy a NOD vezető nélkül maradt, és a testvériség szuperszámítógépe Cabal úgy dönt, kihasználja a helyzetet, és a szervezet élére lép és leszámol ellenségeivel. Kezdetben ez jó is, mert minden dühét a GDI-ra és a mutánsokra szabadítja. De később a NOD, valamint az egész emberi faj ellen fordul, és elkezdi begyűjteni őket, hogy növelje saját cyborg seregét. A kiegészítőben tehát a két frakció sorsa összefonódik. Akár NOD vagyunk, akár GDI a végső cél minkét esetben az áruló Cabal elpusztítása, és az emberek megvédése.
Pozitívumok:
A legtöbb pozitívum megegyezik az alapjátékban ismertetettel. Ami a plusz, hogy a kiegészítőben mindkét oldalon megjelent egy-két új egység (mobil álcázó, mobil war factory, toxin soldier, stb..), de én ezeket nem sokat használtam. Tehát részemről semmi újdonságot nem jelentettek. Ami még itt megemlíthető, hogy az alaphoz képest a pályák sokkal organikusabbak lettek. Sokkal több tiberium szörny bóklászik rajta, ami gondolkodás nélkül megtámad mindenkit, aki a közelébe kerül. Megjelentek új növények is….szal ha lehet mondani még kidolgozottabb lett a dolog.
Negatívumok:
Az alapjátékban emlegetett összeomlást itt is szóvá kell tenni, tehát ez jó nagy mínusz pont. A másik furcsaság a magyarosítás. Ha felraktam a játékra egy magyarosítást, akkor a kiegészítőben a War Factoryből egyszerűen eltűntek a nehézfegyverek. Most nemtom, hogy a magyarosítás van elprogramozva, vagy valami különleges körülmény miatt ez csak az gépemre igaz….de én csak pislogtam, hogy ilyen nincs. Pedig volt….csak egy teljes reinstall-install oldotta meg a problémát, és a magyarosítás sürgős elfelejtése. Kevésbé bosszantó…és inkább már csak személyes negatívum, hogy a kiegészítőben a GDI átvezető videóit részemről nagyon elfuserálták. A NOD esetében pörög a cselekmény, a GDI-nál két pálya között, csak unalmas, és vontatott eligazítás van. Nem értettem ennek mi értelme, hiszen utána úgyis le lesz írva minden a pálya betöltésnél…..nah mindegy, ez legyen csak az én gondom.
Összességben a Tiberian Sun ugyanolyan nagy klasszikus számomra, mint a Starcraft volt/van és lesz. Én csak ajánlani tudom mindenkinek, akit nem zavar, hogy a grafikája nem olyan hiper-szuper 3d-s mint a mai játékok esetében. A történet ami a lényeg, és az nagyon ott van.
A múltkor posztoltam Beenie Man - King of the Dancehall című számát, mondván hogy nagyon rákattantam Dance Centrálozás közben. Most újabb két számmal bővült a lista.....és ezzel együtt a saját repertoárom is. Mivel ezt a két zenét is betanulom az tuti, és legközelebbi házibulin még két számban táncolok le mindenkit.
„ …On October 6th the planet blacked out for two minutes and seventeen seconds. The whole world saw the future… ”
Nagyon sokat szidják/szidták a Flashforwardot amiatt, hogy jól indult, de aztán elszúrtak valamit az írók, és az egész elromlott valahol. Valszeg ezért is kaszálták el 22 rész után az egész sorozatot. Szerintem pedig marha jó kis sorozat lett belőle…és nem vettem észre, hogy bárhol is esne a színvonal. Sőt ahogy közeledtünk az évad végére, inkább csak egyre jobban felpörgött az egész. De nézzük a részleteket.
Ahogy fent olvasható a történet alapja, az hogy október 6.-án a bolygón minden ember elájul, és 6 hónappal előre lát a saját jövőjébe. Az FBI rögtön lecsap az ügyre és lázas nyomozásba kezd. Főleg azért mert főhősünk Mark a saját kitekintésében azt látta, hogy a kitekintések ügyében nyomoz. (Nah erre varjatok gombot) Szal egy FBI csoport munkáját követhetjük nyomon, amely az egész ájulásos dolog gyökerét keresi. Ahogy halad a történet egyre több szereplőt ismerhetünk meg, és láthatjuk hogy az ő kitekintésük milyen kapcsolatban áll a nyomozás menetével. Az írók kacérkodnak a determinizmus elméletével is. Míg sokan azt várják hogy a látomásuk valóra váljon, néhány szereplő azért küzd hogy azt elkerülje, és hisz abban hogy változtathat a dolgokon. Már ez lázba hozott, és ez csak tovább fokozódott, amikor felmerült a gyanú, hogy ez nem valami különleges természeti jelenség, hanem valaki, vagy valakik szándékosan okozták. Az is kiderül, hogy a történelem folyamán már volt példa hasonló esetre, csak jól eltüntették a nyomokat maguk után a tettesek. Az ügy tehát roppant összetett, és a teljes kép nem látszik, csak utalások vannak, és homályos következtetések. Minden részben egy-egy újabb kirakós darab kerül elő, de a teljes megoldás még messze van. A nyomozás előre haladtával pedig előkerül egy őrült zseni is ( Dyson Frost, a kedvencem ), aki mint kiderült már vagy 30 éve ezzel a dologgal kísérletezik, és jól ismeri a saját jövőjének minden mozzanatát. Valamint felbukkan egy szervezet, amely támogatja Frostot, és az ő munkásságát. Ez tehát az alapfelállás, és a néző pedig izgulhat hogy a sorozat utolsó részére (vagyis arra a bizonyos 6 hónappal későbbi dátumra) beteljesülnek-e a látomások vagy nem.
A szereplőket tekintve van egy-két felesleges karakter, egy-két mellékszálon…. amik eredményeznek töltelék részeket, de annyira nem zavaróak. Én ugyanúgy izgultam, hogy vajon az ő látomásuk is beteljesül-e, mégha az nem is része a nagy összeesküvésnek. Amit viszont érdekes volt nézni, hogy egyes szereplők hogyan küzdenek a saját jövőjük ellen, vagy épp azért hogy beteljesüljön. Szerintem ez adta meg az egész drámaiságát. És van néhány „régi ismerős” is a sorozatban. Itt van például James Callis akit a BSG-ben kedveltem meg, mint Gaius Baltar. Ebben a sorozatban egy mentálisan beteg embert játszik, akin Frost a látomásokkal kísérletezik. A másik meglepetés karakter Dominic Monaghan azaz Charlie a Lostból. Itt egy Simon Campos nevű fizikus zsenit alakít, aki belekeveredik az összeesküvésbe, amikor kiderül hogy része van az ájulások globális voltához. És ha már Lost akkor megemlíthető Sonya Walger, aki ott Peny-t alakította, itt pedig a főhősünk feleségét. A többi szereplő részemről abszolút újonc volt. Biztos játszottak már más sorozatokban….amiket én nem láttam.
Látvány tekintetében engem lenyűgözött a sorozat. ( Mondjuk lehet benne van az is, hogy ez az első sorozatom amit HD-ben néztem) De nagyon látványosra sikeredett. Már az első részben, ahogy az ájulások után kinéz a város. Tiszta háborús övezet. Vagy ha a fináléra gondolok, amikor a részecskegyorsítóban pásztáz a kamera….tudtam hogy számítógépes animáció, de csak fogtam a fejem hogy WOOW. Kár hogy elkaszálták a sorozatot, mert a fináléban felvázolt második évados történetszál is érdekelt volna… A lényeg, hogy én csak ajánlani tudom mindenkinek. Nekem kellemes szórakozás volt ez a 22 rész.
Anno valamikor a középkorban megvettem a Command & Conquer – The First Decade nevű játékcsomagot, ami az elmúlt 10 év C&C játékait tartalmazza. Név szerint:
Az volt a tervem hogy szép lassan kijátszom ezeket a játékokat, és megosztom veletek a tapasztalataimat. Most eljutottam oda, hogy posztolhatom az első blokkot. Következzék tehát a C&C első tízévének a kezdeti játékai:
Command & Conquer és kiegészítője
Hát igen a mai gépeken egy ilyen régi játék futtatása már szinte istenkáromlás, de a sorozat összes darabját ki akartam próbálni. Korábban a Tiberan Sun-al már játszottam, de ennyire „vissza az időben” még nem mentem. Meglepve tapasztaltam, hogy a játék a Sun-ban megismert jó öreg Nod vs. GDI alapra épít. A GDI szokás szerint az emberiség javulásán és a NOD fenyegetés megszüntetésén dolgozik, míg a NOD hagyományos módón az emberiség leigázásán, és a különleges Tiberium nevű „aszteroida növény” egész földön való elterjesztésén ügyködik. Ez máris megkönnyítette a dolgomat, mert tudtam mire számíthatok……meg reméltem, hogy az egységek is hasonlóak mint a Sun-ban. Éééééés nem csalódtam, azt kaptam, amire számítottam. A GDI hihetetlenül erős egységekkel rendelkezett, a Nod pedig alamuszi techno dolgokkal….bár néhány egység felettébb hiányzott, ami majd csak a későbbi játékokban jelent csak meg. De ez nem zavart és hatalmas lelkesedéssel estem neki a játéknak…..ami meglepően hosszú. Azt hittem, hogy kapok frakciónként max 10-10 pályát és kész…..ehelyett a pályák száma a 15-t is elérte. Voltak köztük könnyebbek és nagyon nehezek is. A másik ami meglepett, hogy a két frakció teljesen ellentétesen is viselkedett ha a gép irányította őket. Ha a gép a GDI erőit képviselte, szinte levegőt venni nem hagyott, mert folyamatosan több hullámban érkeztek a katonáik. Ezzel szemben, ha a gép kapta a NOD oldalt, akkor szépen elbarikádozta magát, és várta hogy mit lépek. Szal érdekes kihívás volt. A két „faj” ebben, és az egységekben különbözött, amúgy minden más megegyezett, vagy legalábbis hasonló volt. De nézzük az értékelést pro és kontra:
Ami pozitívum volt, hogy a gép AI-je, egy 1995-ös játékhoz képest meglepően erős tudott lenni……azt hittem sokkal butább lesz, és megkönnyíti a dolgomat…..volt erre is példa, de tudott néha igazán kemény is lenni. Pozitívum volt, hogy régi „kezdetleges” játék létére, ki volt dolgozva a történet, nem csak úgy nyírni kellett a gépet sztori nélkül. Tetszett az is, hogy próbálták az egyes egységeket kidolgozni…..persze a későbbi utódok nyomába sem érnek…de itt legalább nem 2 választható egység jármű, és katona van és ennyi.
Negatívumok……hát az akad bőven. Mai fejjel elsőnek a grafikát mondanám….tudom, hogy eljárt felette az idő…meg én is máshoz szoktam. De tényleg erőszakot kellett tennem magamon kezdetben, hogy elviseljem a grafikának „eme magas fokát”. Amikor már megszoktam a poligonok „tömkelegét” utána már élvezhető a játék, csak kezdetben rossz. De haladjunk tovább a negatívumokkal, a következő az AI. Persze az előbb még pozitívumként könyveltem le, ami igaz is, de néha a gép olyan mocskos módon megtudta nehezíteni a dolgomat, ami már nem volt olyan vicces…….voltak pályák ahol már nem is számoltam az újrakezdések számát. De ha nem túl erős volt a gép intelligenciája, akkor néha meg olyan hülye volt, hogy körbe tudtam falazni az egész bázisát, és vígan mászkáltam a térképen. Ő meg csak a befalazott részben keringett az egységeivel. Szal az AI a két véglet között váltakozott. A következő marha nagy negatívum, az az új gépekkel való inkompatibilitás volt. 2 hetembe telt mire találtam egy patch-et ami engedélyezte, hogy a játék nagy felbontáson is futtatható is legyen. Anélkül a játék folyamatosan kidobott, ha valamelyik egységem a térkép szélére merészkedett. Ami pedig a legnagyobb vicc, hogy a patch-et nem is a gyári oldalon találtam, hanem egy lelkes fan programozta le a dolgot….szal mínuszpont a fejlesztőknek. Azt már meg sem említem, hogy az átvezető videók lejátszását rendszeresen „elfelejtette” a játék. Szal látszik, hogy nagyon régen került piacra, és számos gyermekbetegséggel küzd mind a mai napig.
The Covert Operations
Ez az alapjátékhoz tartozó kiegészítés, ami hozott pár új dolgot…..új pályák, és a gép néha még erősebb mint az alapban volt……de nagyobb változást nem. A pályák változatosak voltak, és érdekesek….de ezek inkább voltak „egy pályás” küldetések. Az új missziók nem tartoztak igazán bele az alap történetébe…..néha az volt az érzésem, hogy „ezt is csak piacra dobták, hogy lenyúzzanak még egy bőrt arról a bizonyosról” Ne értse félre senki, el lehet vele bohóckodni, sőőőőt néha még fel is adta a leckét…..de az alaptörténet szálait nem gurította tovább. Amit én kissé neheztelve fogadtam.
Összességében a nagy utódokra való tekintettel, tiszteletből kijátszottam a Command & Conquer-t, így legalább láttam honnan is indult a dolog. „Részese” lettem a két frakció első összeütközéseinek, de nincs az a felsőbb hatalom, hogy én még egyszer nekiüljek……valahogy nincs a játéknak hangulata. Vagy röhejesen egyszerű, vagy bosszantóan nehéz….ez a váltakozás részemről agyonverte a játékélményt. Itt szokott az a rész jönni, hogy ajánlom a játékot mindenkinek……..hát most inkább azt mondom, hogy mindenki gondolja át, és csak a mazochisták vállalkozzanak a dologra.
Command & Conquer: Red Alert és 2 kiegészítője
A sorozat következő darabja. Itt már eltávolodtunk a Nod kontra GDI viszálytól, és visszatértünk a jó öreg USA vs. Oroszország témához. Bár erősen meglepődtem, amikor a játék végén besétál a képbe Kane a Nod testvériség vezetője, és kever egy jó nagyot a történet menetén. Nah de ez most csak a plusz poén, most ne ezzel foglalkozzunk. A játék tehát a jó öreg hidegháborús dolgokból építkezik, kicsit megspékelve high-tech cuccokkal. Jó szokás szerint az oroszok megpróbálják lerohanni Európát, a szövetséges erőknek pedig fel kell tartóztatniuk ezt az inváziót. A pályák számát tekintve frakciónként 14, szóval ez is elég hosszú hadjárat. (Több más dolog mellett ezt is az első C&C-ből ültették át ide.) A két oldalt tekintve, látszik a kiegyensúlyozottság, az egyik fél erős támadó egységekkel rendelkezik, míg a másik erős védelmi épületekkel. Tehát akármelyik oldalt is irányítjuk, fel van adva a lecke. Szerencsére a küldetések is változatosak…. történet szempontjából talán jobban ki voltak dolgozva, mint az előző részben.
Pozitívumok: A történet nagyon jó… és végre leszoktak arról, hogy csak építeni kell. Voltak olyan küldetések, amikben kaptunk egyetlen!!! embert, aztán nyírjuk ki vele a fél ellenséges bázist. Tehát változatosabb lett a történet, és nem mindig csak bázis építgetéssel ment el az idő. A másik pozitívum az AI… (persze még itt sem tökéletes de), ha körbefalaztam, akkor nem állt le és csak pislogott, hogy: „most akkor mivan?” Fogta magát és kitört. Ha pedig erősen bevédtem magam, próbálgatta hol talál gyenge pontot a védelmen. Szal sikerült kijavítani a korábbi AI betegségeket. Plusz pont jár továbbá az új egységekért. Szerencsére ezeknek csak a felét másolták át az első részből…..így akadtak új egységek is, amik meglepően jól sikeredtek. Az egységeknél kiemelném a hajókat……az első C&C-ből ugyanis nekem nagyon hiányoztak a vízi járművek. Pozitívumként sorolható a játék kiegyensúlyozottsága. Eltűntek az első részben megfigyelhető óriási erő különbségek. Most ezeket szépen leosztották a két frakció között.
Negatívumok: A grafika továbbra sem változott semmit, az első részhez képest. Tudom hogy ugyanabban az évben adták ki, de semmi jelét nem látom a fejlődésnek. Ha már felemlegettem az első részt, az egységek felét onnan átvenni….. ugyanaz a tank, csak más névvel. Hát részemről ezen azt érzem hogy elfogyott az ötlet, és gyorsan piacra kellett dobni a játékot. Ha a negatívumoknál tartok meg kell említenem, az AI-t is. Igaz, hogy pár sorral feljebb azt írtam, hogy sokat javult… DE!! még mindig nem tökéletes. Megfigyeltem ugyanis, ha a pályán elfogy a nyersanyag, akkor szépen leáll, és a felhalmozott készletéből küldi rám az egységeket. De idővel ugye újratermelődik a nyersanyag a pályán, tehát megint elkezdhetne termelni, de ő csak áll. Szal ebből jött a kiéheztetős stratégiám. Masszívan be kell rendezkedni, és utána visszaverni az összes támadását. Majd ha elfogy a pénze, szépen felgyorsítani az időt, és miután megint teli lesz a pálya nyersanyaggal elkezdeni, szépen felfejlődni és megerősödni. Ilyenkor a gép már csak vegetál, tehát könnyű célpont. Negatívumként említenem, hogy a program (az első játékhoz hasonlóan) gyakran elfelejti az átvezető videók lejátszását.
Counterstrike
Nyugodt szívvel mondom, hogy ez a kiegészítő egyáltalán semmit nem tett hozzá magához az alapjátékhoz. Részemről, csak plusz 18 pálya, teljesen sablonos történettel. Annyira még nehéznek sem mondanám. Most így egyetlen küldetés nem jut eszembe, vagyis nem voltak valami emlékezetesek. Hogy őszinte legyek ez a kiadás nagyon nem jött be.
The Aftermath
Ez a csomag viszont már hozta, amit egy kiegészítőtől elvár az ember. Rengeteg új egység jelent meg, és tényleg nagyon eltalálták őket. A történet is izgalmas volt, és még valamennyire kapcsolódott is az alap sztorihoz. A hangsúly ezekben a küldetésekben nem a másik eltörléséről szólt, hanem egy épület vagy ember elfogásáról, vagy likvidálásáról. Az ellenség földbe döngölése itt már csak a hab a tortán volt. A pályák nagyon jól kidolgozattak voltak. Szóval ezt várja az ember egy igazi kiegészítőtől. Az Aftermath-en látszik, hogy ezt már komolyabban vették a készítők.
Hát a szokásos összegzős szekcióba egy az egyben bemásolhatnám az első játék összegzését. Jó kis menet volt a játék kijátszása, néha még teljesen le is tudott kötni, de egy-két pályát leszámítva semmi extrát nem hozott. És megint csak elmondhatom: felejtős, hogy én ennek még egyszer nekiüljek.
Ez volt tehát az első szekció......folytatása következik.
Nah még van két újonc sorozat. Nem biztos hogy nézős lesz, de bennem felkeltette az érdeklődést. Mindenesetre az első pár részeknek tuti adok esélyt, aztán majd kiderül...
Ma hajnalban volt kint a Fringe S3 fináléja. De mivel én valszeg csak vasárnap jutok el oda, hogy meg is tudjam nézni (....és ki tudja mikor jutok el oda, hogy posztot is szenteljek neki ), így most csak egy badass klippel tisztelgek a Fringe előtt. A videó marha jól össze lett vágva, minden elismerésem a készítő előtt.....és a zene választás is a legjobb.
